2012. december 29., szombat

Teljes kiőrlésű bagett

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én a karácsonyi nagyevések után gyümölcsre és teljes kiőrlésű gabonára vágytam.
A most következő bagett Limara joghurtos riegel receptje alapján készült.A riegel nekem túlságosan gyorsan kiszárad, a kenyérnél pedig gyorsabb megoldás kellett. Kíváncsi voltam, bagettként is jó-e, és azt kell hogy mondjam, nagyon is, nekem speciel jobban is tetszik, mint a riegel. Formázni is élvezetes volt. Nem sokat módosítottam rajta, mindössze annyit, hogy kihagytam a melaszt a teljes kiőrlésű és a sima liszt arányát pedig megcseréltem, így került bele 20 deka kenyérliszt és 30 deka teljes kiőrlésű búzaliszt.

Hozzávalók:


  • 2 kis doboz joghurt
  • kb. 1 dl víz
  • 25 dkg öregtészta
  • 2 tk. só
  • 3 ek. olaj
  • 20 dkg BL 80 liszt
  • 30 dkg tk. tönkölyliszt (vagy bármilyen tk. liszt akár vegyesen is)
  • 2 ek. burgonyapehely (elhagyható)
  • 2 dkg élesztő
A hozzávalókat a kenyérsütőgéppel megdagasztattam, hagytam megkelni. Az eredeti recept azt ajánlja, legyen lágyabb a tészta, azonban ha bagettet csinálunk, nincsen hozzá bagettsütő lemezünk, ez nem tanácsos. A dagasztást kísérjük figyelemmel és ha kell, korrigáljuk a víz/liszt mennyiségét, hogy olyan tésztát kapjunk, mely nem veszíti el kelés közben a formáját!
4 gombócot formáztam a megkelt tésztából. Kerestem bagettformázásra való ötletet is,  azonban ott csak ennyi szerepelt: "Megformázom a bagetteket", így a következőképpen formáztam őket: kinyújtottam őket majd felcsavartam és lenyomkodtam nagyjából így:
 Sütőlemezre fektettem és hagytam őket kelni a radiátoron (de csak amíg nincs cserépkályhám hihi).
220 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sültek. A sütő aljába löttyintettem kb fél deci vizet, mely azonnal gőzzé válva gyorsan megemelte a bagetteket. Mmm. A joghurtos tésztánál csak a sörös jobb:)




2012. augusztus 21., kedd

Levendulatorta

Kishúgom kedvence a levendula, így már hónapokkal ezelőtt kitaláltam, hogy levendulás tortát fogok készíteni szülinapjára. A mikéntjét illetően voltak kérdőjelek, nem is kevés. Végül hosszas keresgélés után természetesen megint Limara szakértelmét vettem alapul. Először is elkészíttettem a levendula-szirupot. Ezen csak annyit változtattam, hogy nagyjából kétszer annyi levendulát tettem bele azért, mert a tortához is ezt szerettem volna használni, de nem akartam túl sok cukrot beletenni pluszba, így intenzívebb ízt szerettem volna elérni. A kész szirupot gézlapokkal szűrtem le, így nagyon tiszta lett.

A következő kiindulópont  a születésnapi torta volt. Ezen már végeztem pár módosítást. Először is, 3 db kéttojásos piskótát csináltam, mert csak 22 centis átmérőjű tortát szerettem volna (jobban tetszik, mint a hatalmasak.) Így mindenből csak a kétharmadát tettem bele (igen, végtelen tizedestört:D). Ebből kettőt kakaósra csináltam, egyet pedig levendulásra. Ehhez egy evőkanál szárított levendulát egy kis porcukorral kávédarálóban ledaráltam, majd ezt forgattam bele. Tömegét azonban levontam a liszt-kakaó összegéből, nehogy túl sűrű legyen.

A krémen nem sokat változtattam. Először is csak 10 deka fehércsokit tettem bele. Egyrészt mert nem volt több, másrészt azért is, hogy ne legyen túl édes. ezen kívül Az egyik doboz mascarponét kikevertem annyi levendulasziruppal, amennyit még elbírt anélkül, hogy túl édes lenne, ez 2-3 evőkanál volt kb.

A borítás:
én is a kiskuktánál talált fondant-t használtam, gyakorlatilag ezzel van tele az internet. Kizárt dolog, hogy glicerinnel kísérletezzek vagy májvacukorra dobjam ki a pénzt, úgyhogy egyértelmű volt a választás. (összehasonlításképpen: 1 kiló fehér fondant ára nagyjából 4 ezer Forint, ez a borítás azonban annyiba kerül szint emint a felhasznált cukor ára.)
 Lényegében, aki tud bánni a zselatinnal, annak csak annyi nehézséget okozhat a dolog, hogy eltalálja a megfelelő állagot (nekem ez nem sikerült szerintem, túl sok porcukrot tettem hozzá, de majd legközelebb, azért így is használható volt), majd kitakarítson, ha annyira maszatosan süt-főz, mint én ;)
Elvileg nem szabad folyékony ételfestékkel festeni a fondant-t, mert tönkreteszi. Nekem viszont nem volt más, úgyhogy kékből és pirosból kikevertem azt a lila színt, amilyet szerettem volna (érdemes próbálgatni közben folyton, hogy beleforgatunk egy kis masszát), majd hagytam kicsit párologni belőle, hogy kevesebb folyadékkal ugyanannyi festék maradjon benne. Nem tudom, mennyire volt hatásos, szerintem azért számított valamennyit.Egy kis mandula-aromát is tettem bele.

Ugyanebből a masszából hagytam fehéret is  így elkészültek a kisvirágok és a levendula is. A fondant-t és a virágokat előző nap kell megcsinálni, előbbi összeáll a hűtőben utóbbi kiszárad egy tepsin. a levendulát viszont nem érdemes előre megcsinálni, mert már nem lesz mozdítható (újabb hibapont).




Sokan megnézték a tortát a szombathelyi IC-n, de a nyertes mégis Ő lett:) :





2012. július 6., péntek

Aszalt áfonyás keksz

Megint Limara tollával ékeskedem... Igaz, a hőmérséklet elérte itthon a 29 fokot, de nem bírtam magammal és muszáj volt sütni valamit. Ez legalább csak 8-10 percig sül.

A recepten annyit változtattam, hogy levendulaszirup helyett homoktövis-szirup került bele, aszalt gyümölcsök helyett csak  aszalt áfonya, kukoricaliszt helyett pedig rizsliszt és a cukorból is visszatartottam egy kicsit.




2012. június 27., szerda

Gyümölcsös joghurttorta

Limara tortalapjával kezdtem (kakaó nélkül, picit több liszttel).
"Hozzávalók (egy piskótához):

  • 3 db tojás
  • 9 dkg kristálycukor
  • 7 dkg finomliszt
  • 2 dkg kakaópor
Az egész tojásokat a kristálycukorral  nagyon könnyű habbá vertem, majd több részletben beleszitáltam az alaposan elkevert lisztet és kakaóport. Egy spatulával óvatosan összeforgattam.
Egy 25 cm-es kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibéleltem és a masszát óvatosan belesimítottam. 175-180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütöttem. Tűpróba nem árt!"
De kész piskótát is lehet venni, ezzel kapcsolatban két megjegyzés: egyáltalán nem éri meg még az 50 ft-s tojás mellett sem, és  a fenti piskóta igazán nem kíván különösebben nagy hozzáértést, de ha már mindenképpen e mellett döntünk, akkora legyen a piskóta a mekkora a kapcsos tortaformánk (szükséges!) 

 Erre jön rá a joghurtos krém. Annak hozzávalói:
  • 4 dl natúr joghurt
  • 10 dkg porcukor
  • 1 vaníliás cukor
  • tortazselé
  • baracklekvár
  • barack (vagy bármi más gyümölcs)
  • egy citrom héja és leve
  • tejszínhabpor vagy 2 dl hideg(!) tejszín
  • 2 evőkanél zselatin (nem ötker)
  • 1 dl víz
  • gyümölcs (lecsöpögtetett eper/barack,...)
  1. A joghurthoz adjuk hozzá a cukrokat, citromlevet és citromhéjat.
  2. Melegítsük mikróban 400-600 W-on a zselatint és egy deci vizet. Ha feloldódott, öntsük át egy nagyobb tálba, majd adagoljuk lassan hozzá és keverjük el benne alaposan a joghurtot. (Ha fordítva csináljuk, joghurtban úszkáló gumimacicsalád lesz az eredmény). Tegyük be  a hűtőbe  a joghurtot. Eleinte nem történik semmi, ettől nem kell megijedni. Viszont 5 percenként rá kell nézni és megkeverni. 
  3. Ha elkezd megdermedni, fel lehet verni a tejszínt - a zacskósat értelemszerűen a leírás alapján, és hozzákeverni a dermedő joghurthoz. Ha túl nagy darabokban maradna a tejszín,kézi habverővel lehet rajta segíteni óvatosan.
  4. Kenjük meg lekvárral a kapcsos tortaformába szorított piskótát,  halmozzunk rá gyümölcsöt, majd öntsük le a tejszínnel elkevert joghurttal. Még mielőtt teljesen megdermedne, díszítsük gyümölccsel. Én kentem rá egy híg zselatinos réteget, hogy ne szottyadjon össze a gyümölcs, de akinek van gusztusa, beboríthatja az egészet tortazselével
  5. Készítettem hozzá írókát úgy, hogy melegítettem egy teáskanálnyi zselatint egy kis vízzel majd adagoltam hozzá porcukrot és ételszínezéket. (pontos mennyiségeket nem tudok, addig kísérleteztem, míg jó nem lett) Ezt zacskóba töltöttem és betettem a  hűtőbe. Amikor megszilárdult nagyjából, megmelegítettem megint a mikróban. Így lehet írni vele, viszont amint kinyomtuk, megszilárdul. Bármikor újramelegíthető.






2012. június 13., szerda

Zöldséggel és krumplival rakott bulgur

Az egész úgy kezdődött, hogy sajtot készítettem a múltkor, ami kissé túl fokhagymásra sikeredett és emiatt önmagában ehetetlen volt. ezt kellett valahogy hőkezelni...

Bulgur is várta már rég, hogy kipróbáljam, hát így végezték ők együtt.
A bulgurt csomagolása szerint forrásban lévő vízben kell megfőzni, úgy akartam mint a rizst, de mondom hát legyen. Feltettem kicsivel több vizet főni, mint amennyit gondolnék, mikor forrt,bele a bulgur. Újraforráskor hozzátettem még egy jó csészényi fagyasztott zöldséget. Egyszer csak akkorára kezdett dagadni a bulgur, hogy úgy döntöttem, nem leszűrni fogom, hanem főzöm tovább mint a rizst, így amikor elforrt alóla a víz (ezt a fázist már nagyon kis lángon értem el), fedő alatt a saját gőzében lekapcsolt gázzal pároltam puhára. Eközben főztem karikákra vágott krumplit. Majd tepsibe raktam őket ( a rétegek ahogy a valóságban is, alul az alsó):


házi sajt
bors

házi joghurt (bizony)
néhány darabka vaj
krumpli
sajt
házi joghurt
zöldséges bulgur
házi sajt
krumpli

nyilván sima joghurttal és sajttal is megy csak felvágós vagyok 8)
Sütőben fél órát sütöm majd leveszem az alufóliát róla és addig sütöm, amíg a sajt megpirul a tetetjén.
(még az utolsó sajtréteg előtt)

semmi extra, de tutira mindenféle adalékanyagoktól mentes:)



2012. február 7., kedd

Speckknödel mit Sauerkraut azaz szalonnás gombóc savanyú káposztával

3 hónapos ausztriai tartózkodásom emlékére készítettem ezeket a gombócokat a saját welcome-partimra:D

A recept eredetije egy Mühlviertelből származó szakácskönyvből van, sárga post it-en lépte át velem az országhatárt.

Hozzávalók a tésztához:
2kg krumpli
4 tojás
40 dkg liszt
12 evőkanál búzadara
100 gr vaj
3 tk só
Az eredeti (50 dkg kurmpli, 12 dkg liszt, 3 dkg zsír, 1 tojás, só, 3 ek búzadara) jóval kisebb mennyiség, de mivel elég sokan voltunk így lett a majdnem mindenben négyszeres adag. Egyébként is érdemes ebből a burgonyás tésztából (Erdapfelteig) többet készíteni, mert akármivel meg lehet tölteni és utána le lehet fagyasztani, aztán pedig elővenni

A burgonyát megfőzzük héjában, meghámozzuk, átnyomjuk krumplinyomón, ha kihűlt összekeverjük a többi hozzávalóval. Pihentetjük kicsit, majd megtöltjük őket.

A töltelék:
  • hagyma,
  • kockákra vágott szalonna,
  • friss petrezselyem
  • ha nem elég sós a szalonna, pici só is
Tetszőleges mennyiségben összekeverve. Nem érdemes túlzásba vinni a hagymát.

Ha kész vannak a gombócok, zsíros tepsibe pakoljuk őket és mehet be a 200 °C-os sütőbe. Egy ideig fólia alatt sütöttem, hogy a pára benn maradjon, aztán levettem, hogy piruljon kicsit. Nagy könnyebbség, hogy nem kell megfőzni. A Bauerinnen kochen Knödel c. szakácskönyvben a sorbaállított és épphogy pirulni kezdő gombócokat 2 ek zsír, 1/4 l tej, 1/4 l tejföl és 1 tojás keverékével még nyakon öntik. Ez nálam kimaradt.
két nagy tepsi lett belőle, kb 40 db

Miközben sül, savanyú káposztát lecsepegtetünk, leöblítünk, átpirított szalonnára dobunk, megszórunk köménymaggal majd megpároljuk és a kész gombócokhoz kínáljuk.



Mahlzeit!