2016. július 17., vasárnap

Feketeerdő-torta





Aki Szombathelyen lakik, korábban biztosan evett már a Mészáros cukrászda Feketeerdő-tortájából. Sajnos egy jó ideje már nem része a kínálatnak, azt kell mondjam, sokunk bánatára. Ebből készítettem ezúttal egy remake-et emékeim alapján. A következőképpen áll össze a torta: három csokis piskóta lap, közöttük egy (nem tejszínbe dugott) meggyes és egy fahéjas tejszínhabos réteg.

1. megsütjük a három piskótát. Nem kísérletezek mással, mint Limara  születésnapi tortájának receptjével. Bevált, tuti siker és pontosan egy doboz tojás kell hozzá. Legalul lesz egy 4 tojásos, rajta kettő 3 tojásos. (Előbb a 3 tojásosokat készítsük el, mert ha az egyik tojás valamiért kiesne a versenyből, akkor az aljára is mehet egy 3-as és nem kell a boltba szaladni):
"3 tojásos piskóta:
  • 3 egész tojás
  • csipet só
  • 9 dkg kristálycukor
  • 8 dkg finomliszt
  • 1 dkg kakaópor
A száraz hozzávalókat elegyítem, mielőtt a tojásokhoz adnám. Az egész tojásokat habosra keverjük a cukorral, mikor könnyű, levegős a hab beleszitálom és beleforgatom a kakaóporral, sóval elkevert lisztet. 26 cm-es kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibélelem, ebbe simítom a masszát, (kicsit körbeforgatom, hogy mindenhol elérje a tortaforma peremét), majd 170-180 fokon 10 perc alatt tűpróbáig  készre sütöm.

4 tojásos piskóta:

  • 4 egész tojás
  • csipet só
  • 12 dkg kristálycukor
  • 12 dkg finomliszt 
  • 1,3 dkg kakaópor
  • 10,7 dkg finomliszt
(én beleteszem a mérlegen levő tálba a kakaót, és azt egészítem ki 12 dkg-ra liszttel, így nem macerás a tízgrammos beosztás, viszont egyforma színűek lesznek a piskóták)

2. meggyes krém:

  • 1 db meggybefőtt (plusz egy a díszítéshez vagy koktélcseresznye) 
  • keményítő
Egy üveg 700 gr-os meggybefőtt levét  lecsöpögtetjük, elkeverjük 3 evőkanál (kb 80 gr) keményítővel. addig melegítjük (folytonos kevergetés közben!), amíg be nem sűrűsödik.(Az élelmesebbek előtte szedjenek ki annyi meggyet, amennyivel díszíteni szeretnének.) Hozzáadjuk a meggyet, összemelegítjük, majd kihűtjük annyira, hogy rá tudjuk kenni a tortára, anélkül,  hogy lefolyna. Véleményem szerint ez egy fél-egyórás intervallum, amíg lehet dolgozni a meggyes krémmel.

3. tejszínes krém.
  • 500 g/500 ml habtejszín  - hol ilyet hol olyat lehet kapni
  •  2 csomag habfixáló
  • 2 tk fahéj

Felverünk 24 órával előre behűtött fél liter habtejszínt. lassú fokozaton kezdjük el  és a második fokozaton verjük a végéig (mixere válogatja). kicsit tovább tart, de kerüljük a magas fokozatot. (nem mintha a vaj nem lenne hasznos dolog, de jelentősen visszavethet minket a munkában). A habfixálón leírt időpontban adjuk hozzá a habfixálót és a fahéjat.

4. Összeállítjuk a tortát.

legalul: 4 tojásos piskóta, rá meggyes réteg, rá 3 tojásos piskóta, rá tejszínes réteg (maradjon befedni is a tortát), rá 3 tojásos piskóta és a végén fedjük be a tejszínnel. Innentől mindenkinek szárnyalhat a fantáziája. én felvertem még egy adag tejszínt, ami fahéj nélkül csak fehér volt, ezzel díszítettem és meggyszemekkel. A közepére csokoládéforgács került.






2016. április 27., szerda

Gluténmentes vegán babakeksz


Hozzávalók
  • Egy nagy alma vagy két kisebb
  • 1 db banán
  • 100 gr kölesliszt (tipp:köles+kávédaráló)
  • 100 gr rizsliszt
  • 50 gr kókuszzsír

A gyümölcsöket reszeljük le. A kókuszzsírt és a liszteket keverjük össze, ha van késes robotgépünk, azzal nagyon gyorsan megy. keverjük össze a gyümölcsökkel és tegyük hűtőbe legalább egy fél órára egy erősebb zacskóba/kinyomózsákba. Lehet, hogy egy éjszaka sem árt neki, a rizsliszt így elveszíti a fojtósságát.

Nyomjunk babapiskóta-formákat belőle vagy készítsünk golyókat és lapítsuk le őket - kinek hogy tetszik.

Mehet a sütőbe 180-190 fokra kb. 20 percre.
Kellően kemény lesz ahhoz, hogy ne tudjanak nagyobb darabot leharapni, viszont ügyesen fel tudják áztatni. Felnőtteknek isteni szegfűborssal!






2015. március 7., szombat

Cheddar sajtos teljes kiőrlésű sajtos rúd

Egészséges, finom nassolnivaló. Még az a kolléga is megette, aki egyébként kb. irtózik mindentől, ami akár csak nyomokban teljes kiőrlésű lisztet tartalmaz.Egészen sokáig eláll fémdobozban

  • 1 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 1¼ tk sütőpor
  • ½ tk só
  • ¼ tk fokhagymapor
  • 1 csésze reszelt cheddar sajt
  • ½ csésze olvasztott vaj
  • ½csésze tej
Kísérletezhetünk a cheddar sajt lecserélésével, de megéri beruházni szerintem, a trappista sajttól nem lesz annyira finom, mint így.

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra  .Egy edényben keverjük össze a száraz hozzávalókat, majd fokozatos adagolás illetve keverés közben adjuk hozzá a reszelt sajtot (így nem ragad össze). adjuk hozzá az olvasztott vajat és a tejet is, keverjük el, de csak annyi ideig kevergessük, amíg ép összeáll. Az eredeti recept 12 golyót formáz és helyez a sütőlapra, én azonban még egy kis lisztet adagoltam hozzá, kinyújtottam és stanglikat szaggattam belőle. Mehet sütőlapra és a sütőbe. ha elkezd barnulni, akkor vegyük ki.  kb. 10 perc, de lehet, hogy annyi sem kell neki.


2014. június 2., hétfő

2014. május 1., csütörtök

Dallamos torta

A Milka-torta receptjén készült ez a torta is, úgyhogy nem részletezem. a sós karamella megunhatatlan!!!


2014. február 5., szerda

"Fűzővel kifelé" Amrerikai focilabda-süti

Van aki a süti láttán azonnal felkiáltott: "Fűzővel kifelé!" és van, aki formátlan avantgárd alkotásnak nézte, de mindenkinek ízlett, így közkívánatra álljon itt az Ace Ventura film leggusztusosabb jelenetéből egy darab:)

A recept innen van

Hozzávalók:
  • 125g vaj (szobhő)
  • 100g barna cukor (én melaszosat használtam)
  • 125ml  golden syrup (valószínűleg méz is jó, de ennek olyan íze van hogy... mmm megéri kipróbálni:)
  • 1 tojás szétválasztva - ide jön a sárgája
  • 375g finomliszt
  • 1 evőkanál őrölt gyömbér
  • 1 tk fűszerkeverék (szrintem el lehet hagyni, ha feltétlenül szeretnénk, mézeskalács-keveréket lehet de akkor elnyomja a gyömbért)
  • 1 tk szódabikarbóna 
  • csipet só
Hozzávalók az írókához:
  • 150g átszitált porcukor
  • a szétválasztott tojás fehérje 
Az egyik, ami miatt ezt a receptet választottam, az a tojás teljes felhasználása. (Ki csinál csak azért habcsókot vagy Pavlovát , mert a kalácshoz kell 4 tojás???) A másik természetesen a metrikus mértékegységrendszer (ami meglepő, ausztrál oldal lévén):D


  1. Elektromos habverővel keverjük el a cukrot a vajjal, amíg krémes nem lesz. Adjuk hozzá a sárgáját és a golden syrupot.
  2. Egy tálban keverjük össze a lisztet, szódabikarbónát és gyömbért/fűszereket, sót, majd fokozatosan keverjük hozzá a masszához. (Ne egyszerre zúdítsuk bele, mert lehet hogy nem kell mind. Attól függ mit és mennyit választottunk folyadéknak a szirup helyett, és hogy mekkora  a tojás, milyen a cukor,...). amikor olyan masszát kaptunk, ami könnyen nyújtható lenne, tegyük fóliába és a hűtőbe 30 percre.
  3. A megmaradt tojásfehérjét keverjük össze gépi habverővel  az átszitált porcukorral.  Tegyük hűtőbe.
  4. 30 perc múlva vegyük ki a hűtőből a keksztésztát, melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Nyújtsuk ki a tésztát, és szaggassunk belőle formákat (az enyém innen van), majd tegyük sütőpapírral bélelt sütőlapra őket kellő távolságra (kicsit nőnek csak, 2 tepsire elég ez a mennyiség).
  5.  Az írókát töltsük nejlonzacskóba és vágjunk egy vékony lukat a zacskó sarkára, díszítsük a kihűlt sütiket. 
  6. Hagyjuk megszáradni, jól záródó dobozban órákig napokig eláll.
TIPP: dupla adagnak érdemes nekiállni;)

2014. február 4., kedd

Lila, foltos Milka torta

A külső megtévesztő, Milka csoki ugyanis nincs a tortában csak csokirajongónak készült:)



Piskóták innen:
"3 tojásos piskóta:
  • 3 egész tojás
  • csipet só
  • 9 dkg kristálycukor
  • 8 dkg finomliszt
  • 1 dkg kakaópor
Az egész tojásokat habosra keverem a cukorral, mikor könnyű, levegős a hab beleszitálom és beleforgatom a lisztet és a kakaóport. 26 cm-es kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibélelem, ebbe simítom a masszát, majd 170-180 fokon 10 perc alatt készre sütöm.
A négy tojásos piskótához 3 dkg cukorral és 3 dkg liszttel többet teszek."

Az alsó 4 tojásos, a másik kettő 3. Ha nem kakaós, akkor 1 dkg-mal több liszt kell bele. Ahogy Limaránál is írva vagyon, ha 3 piskótát csinálunk egy nagy helyett, megússzuk a púposodást, kivül-égést-de-belül-még-meg-nem-sülést, stb.

1. réteg krém: Sóskaramell-krém
Hozzávalók:
  • 250 gr cukor
  • 2 dl tejszín, forrón
  • 5-6 deka vaj
  • 2 tk Himalája só vagy legalább tengeri
A cukrot karamellizáljuk, majd ha már van színe (nagyon-nagyon vékony  a mezsgye a még éppen nem jó és a tönkrement között). Nem azonnal van kész, amint feloldódott, hanem ha halvány borostyánszíne van. Ha túl korán hagyjuk abba a karamellizálást, nem lesz jellegzetes íze, ha túl későn, megkeseredik. Ekkor tegyük hozzá a tejszínt vékony sugárban csurgatva. Ha egynemű az egész (ha van maghőmérőnk, 120 fokig hevítsük), levesszük a tűzről és hozzákeverjük a vajat és a sót. Hagyjuk kihűlni.(Én fele ekkora mennyiséget csináltam és kevés volt, azért nem sok látszik belőle a képen)

2. réteg krém:csokoládékrém
Hozzávalók
  • 180 gr étcsokoládé (lehetőleg min 70%)
  • 2 dl tejszín
ez a recept "legnehezebb" része. Feldaraboljuk a csokit, leöntjük a tejszínnel és addig keverjük, amíg selymes krém nem lesz (az lesz!). Hűtőbe tesszük, majd meg fog dermedni kissé, ekkor habverővel lazítsuk fel és lehet használni. Lehet adni hozzá kis rumaromát vagy igazi alkoholt (konyak, brandy)

Fondant
Kipróbáltam egy új receptet az előző postban említett könyvből.
Hozzávalók
  • 60 ml (4 tk)víz
  • 20 ml (4tk)zselatin
  • 125 ml glükóz (kínai pajtások árulják ázsiai boltokban. hihetetlen cucc! ilyen állaga van:)
  • 15 ml glicerin (kihagytam)
  • 1 kg átszitált porcukor és még a nyújtáshoz kell majd
Tegyük a vizet egy edénybe, keverd el a zselatinnal, amíg szivacsos nem lesz.Tegyük a tálat vízfürdő felé (vagy akik ezt annyira nem kedvelik, mint én, alacsony fordulatszámon mikrózhatják), amíg a zselatin fel nem oldódik de ne forrjon (itt is hasznos a maghőmérő). Adjuk hozzá a glükózszirupot, glicerint ha van, melegítsük, amíg az is fel nem oldódik.Szitáljuk bele egy nagy edénybe  a porcukrot, készítsünk lyukat a közepébe majd öntsük ide a folyadékelegyet. Gyúrjuk masszává. Ha törne, pár csepp vízzel tegyük ismét lággyá, ha ragadna, adjunk hozzá még porcukrot. Színezzük pasztával (a folyékony ételfesték elrontja a fondant-t(?)). Tehetünk hozzá keserűmandula-aromát, ha szeretnénk, hogy azt higgyék, marcipán (igen, a cukrászdában is ezt csinálják, ne higgyük, hogy mandulából van) Azonnal felhasználható, vagy később légmentesen lezárva (pl. folpack). Használat előtt hagyjuk szobahőmérsékleten és így könnyű lesz gyúrni.